Savantok

Főszereplők

(a Benedict klánra vonatkozó adatok a Sky, Phoenix és Crystal könyvek hátuljából vannak, a szereplők bemutatását az alapján raktam össze.)

Név: Sunshine Rodriguez
/Alessandra Sunshine Márquez/
Becenév: Shiny
Kor: 25
Nevének jelentése: napfény. Sunshine bérgyilkosként "dolgozik" Miamiban, az Államok egyik leghírhedtebb bűnözőjének számít, de savant képessége mindeddig ismeretlen volt. Bárkit is állítottak rá, mindig elmenekült előle, egészen addig, míg nem találkozott Victor Benedicttel.
Név: Victor Benedict
Becenév: Vick
Kor: 25
Nevének jelentése: győző, győztes. Vick a harmadik legidősebb és a legtitokzatosabb a hét testvér közül. Nemrég költözött el szülővárosából, az FBI-nál dolgozik.
Név: Blondie McKnight
Becenév: Blonde, Szirén
Kor: 26
Blondie annak a négyesfogatnak a tagja, melybe Sunshine is beletartozik. Legendás hacker, több nemzetközi szervezet adatbázisát is feltörte már, állítólag tud arról a bizonyos 51-es körzetről is. Képes manipulálni az emberi kapcsolatokat, megszakítani, vagy újjáépíteni őket, valamint gondolatban beszélni tud másokhoz - innen ered a Szirén becenév is, hiszen nem egy ellenségét csábította így életveszélybe. Lélektársa Keith.
Név: Candy Chou
Becenév: Golyóálló
Kor: 22
Candy szintén a csoport tagja, akit a bűnszervezet akkor karolt fel, miután rokonai rejtélyes, ismeretlen körülmények között meghaltak, ő pedig elárvult. A Rubinvörös nevű sztriptízbár legjobb táncosa, ám egyúttal ő hatja végre azokat a bűntényeket, ahol bombát kell robbantani. Képessége, hogy bármilyen fizikai támadást képes elhárítani, ezért kapta a Golyóálló becenevet is.
Név: Keith Morgenstern 
Becenév: -
Kor: 26
Keith a banda utolsó tagja, Blondie lélektársa. Szabotőr, aki a bűnszervezet ellenségeinek akcióit számtalanszor meghiúsította már. Majdnem két méter magas, ezért már csak megjelenésével is félelmet kelt az emberekben. Képessége, hogy hatalmas erőhullámokat/telepatikus hullámokat képes kibocsájtani, melyek bármit elpusztítanak körülötte.

 Mellékszereplők:


Név: Jeffrey és Julie Montrose
Kor: 35 (mindketten)
Sunshine húgának, Honeynak a nevelőszülei, Jeff korábban az angliai MI6-nek, míg Julie az Interpolnak dolgozott; tíz évvel ezelőtt, a Szövetség elleni nyomozás során találtak egymásra lélektársakként. Jeff képes pajzsokat emelni és lebontani mások elméjében, míg Julie a gondolatokat látja, valamint meg tudja állapítani, ki próbál meg bejutni éppen mások fejébe.
Név: Trace Benedict
Kor: 28
Nevének jelentése: vad, harcias. Trace a legidősebb a testvérek közül, rendőr Denverben. Hűvös, szakértő típus, úgy néz ki, mint aki képes lenne lenyelni egy borotvapengét anélkül, hogy közben pislogna egyet. (Legalábbis az első kötetben ezt állították.)
Név: Diamond Brook/Benedict
Kor: 28
Trace lélektársa, Crystal nővére. Képessége, hogy képes bárkit bármilyen helyzetben le-, illetve megnyugtatni (például egy nyáladzó őrkutyából ölebet varázsol).
Név: Uriel Benedict
Kor: 26
Nevének jelentése: Isten fénye, tisztánlátó. Ő a második legidősebb testvér. Olvas az emberek emlékeiben, a múltjukkal kapcsolatos dolgokat tisztázza. Érzelmes típus, főiskolára jár, igazságügyi orvostanból phd-zik.
Név: Will Benedict
Kor: 22
Nevének jelentése: akarat, elszántság, biztonság. Ő a négyes számú testvér, magas, széles vállú, fősulira jár, vicces típus és nem szakad el nála olyan gyorsan a cérna, mint a többieknél.
Név: Xavier Benedict
Kor: 19-20
Nevének jelentése: új ház. Ő a harmadik legfiatalabb a hét közül, különleges képessége a gyógyítás. Tavaly végzett, ő a legmagasabb a családban. Versenyszerűen síel, és nagy esélye van arra, hogy bejusson az olimpiai szlalomcsapatba.
Név: Crystal Brook
Kor: 19-20
Xav lélektársa, Diamond húga, családjában ő a legfiatalabb. Lélekfürkész, vagyis képes megtalálni más savantok lélektársát.
Név: Yves Benedict
Kor: 18
Nevének jelentése: tiszafa. A második legfiatalabb a családban, de egyúttal ő a legokosabb is. Képes az akaratával meggyújtani, felrobbantani és mozgatni dolgokat. 
"Állandóan azzal cikiztek a tökfejek a suliban alsó tagozatban, hogy lánynevem van, mert az Eve-et is ugyanúgy kell kiejteni."
Név: Phoenix Corrigan/Benedict
Kor: 18
Nevének jelentése főnix, rövidítve és becézve Phee. Látja az emberek gondolati és viselkedési mintáit, és képes "lefagyasztani" a gondolataikat, ami olyan, mintha megállna az idő egy pillanatra. Míg nem találkozott lélektársával, Yves-vel, tolvajként élt egy képességeiket rossz célokra használó savant bandával Londonban.
Név: Zed Benedict
Kor: 17
Nevének jelentése: isteni igazság. A közeli jövőben zajló eseményeket képes látni előre, de csak közvetlenül az esemény előtt. Ő a csodagyerek a családban - ő a hetedik fiú és a legerősebb (akárcsak Crystal Brookéknál). Magába gyűjt minden információt, amit a családjától kap.
Név: Sky Bright
Kor: 17
Nevének jelentése: tiszta ég. Angol lány, művész nevelőszülőkkel, akik nem tudnak a savantokról. Szülei gyerekkorában meghaltak, nehéz gyerekkora volt. Egyik különleges képessége, hogy látja az emberek auráját. Ő Zed lélektársa.
Név: Karla és Saul Benedict
Mindketten savantok; Karla látja a jövőt, olvas az emberek érzéseiben, Saul pedig képes érzékelni a veszélyt. Hét fiukat ábécérendben visszafelé nevezték el, Trace-szel kezdték, és Zed zárja a sort. Erről Yves a következőképpen nyilatkozott: "Kérdeztük őket, hogy miért nem a-val kezdték, akkor mindenkinek normális neve lehetne, mint mondjuk Alan, Ben meg David, de szerintük az túl unalmas lett volna. Anya és apa már csak ilyenek…"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése