Lélektársak hexalógia

Többször leírtam már, hogy a savantok olyan emberek, akik valamilyen különleges képességgel jönnek világra. Nem úgy kell ezt elképzelni, mint Supermant, Batmant, Pókembert, vagy a Bosszúállók szereplőit, ha mindenképpen hasonlítani akarnám valamihez, inkább a Bűbájos boszorkákat venném alapul. A képességek többsége inkább az elmét érinti, mondjuk gondolatolvasás, jövőbe látás, telekinézis, vagy az emlékek manipulálása. Kevés olyanról volt eddig szó, amik nem láthatatlanul működtek volna, hanem hatásuk volt a külvilágra - értem ezalatt mondjuk Yves Benedict robbantásait és gyújtogatásait, vagy Xav gyógyítását.
A lélektársi viszonyról azonban még nem ejtettem szót, pedig Joss Stirling világában ez az a kapocs, ami összeköti jót és rosszat, ami a képességeken kívül valami más hasonlóságot is ad a két ellentétes célból létező világnak. Ez pedig az, hogy minden egyes savant szeretné megtalálni a másik felét, a lélektársát, valakit, aki kiegészíti őt.
Ahogy Zed fogalmazta az első kötetben: Nálad van az adottságunk egyik fele, nálam a másik. És a második könyvben már Sky említette, hogy lélektársa segítségével újabb és újabb dolgokat fedez fel magában, tökéletesen kiegészítik egymást.
A Lélektárs egy olyan savant, akinek egy életre szóló (szintén savant) párja van, akivel össze is vannak kötve lelkileg. A lélektársak ugyanabban az időpontban fogantak (de persze nem egyszerre születtek, napok is lehetnek köztük, koraszülés esetém meg hónapok is). A lélektársak ereje is együtt lesz teljes, az egyik birtokolja az egyik felét, a másik pedig a másikat (ahogy odafent Zed említette). Együtt megtalálják az egyensúlyt, együtt a legerősebbek. De lélektárs nélkül egy savant kiegyensúlyozatlan, egyre instabilabbá, kedvetlenebbé és dühösebbé válik, főleg az idő előrehaladtával. És általában ez az egyik oka annak, hogy átállnak a "sötét oldalra".

Joss Stirling középpontba a Denver (Colorado állam) közelében lévő kisvárosban, Wrickenridge-ben élő savant családot, Benedictéket állította, mind a hét fiukkal együtt. A könyvek a három legifjabb srác lélektársai szemszögéből vannak megírva, illetve a harmadikban a legidősebb is megtalálja a partnerét.
De nézzük meg közelebbről, miről is van szó.

Első kötet: Sky - Találd meg a lélektársad! (Finding Sky)
Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan is jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalhatja, milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti a lány válaszait. Mi ez az egész? Kik a savantok és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két fiatal szerelme.

Második kötet: Phoenix - Te hagynád, hogy elrabolják a szíved? (Stealing Phoenix)
A tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt "lefagyasztani". Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont… Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs?

Harmadik kötet: Crystal - Éld át a szikrázó szenvedélyt! (Seeking Crystal)
Crystal Brook a család fekete bárányának számított, senki sem vette észre, hogy neki is savant képességei vannak. Eddig… Mikor nővérével, Diamonddal Denverbe utaznak, egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös és lehengerlő Benedict testvérekkel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan jegygyűrű csillog az ujján. Crystalt azonban nemcsak, hogy nem hatja meg a fiúk sármja, de úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. 
Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két család. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnak és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni szeretteiket és megfejteni egy rég elfeledett titkot.

Negyedik kötet: Misty - A kendőzetlen igazság (Misty Falls)
Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének "hála" egyszerűen képzelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így mikor a jóképű, magabiztos és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes...?
Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül - egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egypedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd... vagy azon is túlra.

Ötödik kötet: Angel - Merj hinni... merj szeretni! (Angel Dares)
Angel lobbanékony természetű. Nehezére esik palástolni azt a képességét, amellyel uralni tudja a vizet. Ám ahogy összetalálkozik a borongós, de jóképű Marcusszal egy nyári fesztiválon, ahol mindketten fellépni, úgy érzi, mintha a hullámok őt is elsodornák: a fiú énekétől az ő lelke is dalra fakad. Kölcsönös vonzalmuk feltartóztathatatlanul tör előre, akár a dagály; ám Marcus bizalmatlansága Angel adottságával szemben még erősebbnek bizonyul.
Hogy maradhatnak együtt, ha Marcus képtelen elfogadni Angel valódi énjét, és mit jelenthet ez kettejüknek? És ahogy a hurok egyre jobban szorul a savant közösség körül, legfőbb ideje eldönteni, hogy ki melyik oldalon áll.

Hatodik kötet: Summer - Kezdődjék a vadászat! (Summer Shadows)
Túlélhet-e a szerelem titkok és hazugságok között?
Summer életére szörnyű árnyék borul. Elszívja az erejét, irányítja a tetteit, és azzal fenyyeget, hogy a jövőjét is tönkreteszi. Egy kockázatos küldetés ideiglenes szabadulással kecsegtet. Summernek a telepatikus képessége segítségével kell megtalálni a célpontot, és kiderítenie az igazságot. Hal Robinson katona. Semmi sem téríti el a céljától. Győztes típus. Ám amikor összetalálkozik Summerrel, életének eddigi fontossági sorrendje lassan változásnak indul.
Bízniuk kell egymásban, ha meg akarják védeni a savantok közösségét. De vajon a saját titkaik nem állnak-e a boldogságuk útjába?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése