2014. május 31.

Újratöltés 2.

Gyönyörű - esős, szeles, hűvös - szombat délelőttöt, drágáim!
Először is szeretném megköszönni a sok-sok kommentet és pipát, amik az előző fejezethez érkeztek, elmondhatatlanul örültem nekik. :) Azért a szadista húzásért a végén nem kérek elnézést, az ilyen hajlamaimat túl sokáig mellőztem ebben a történetben, és itt még csak a függővégről van szó. Pedig már volt olyan történetem, ahol ráadásnak még a szereplők is úgy döglöttek, mint a kutyák, szóval... Ez még csak alapfok volt. :D Viszont megnyugtatásként: a közeljövőben fény derül a titokra. 
Nos, mivel a hangulatom valahol a béka hátsója alatt leledzik - a biosz érettségim eredményével egyetemben -, ezért tegnap, hogy valamivel eltereljem a figyelmem, befejeztem a Catching Sunshine második novelláját is. Ez volt a passzív-agresszív támadási technikám a biológia emelt szintű írásbeli ellen. Egy ideig sajnos ezt kell beosztanotok, mivel jövő héten a biosz szóbeli miatt biztos nem tudok hozni új fejezetet, rá tíz napra meg a közép szóbelik jönnek, így lehet, hogy új rész csak június 18-a után várható. Mindenesetre abban az időben igyekszem valamit pötyögni, de nem ígérek semmit. Az viszont jól esne, ha 6-án 11 órától szidnátok a fejem. :)
A novelláról annyit mondanék csak, hogy kicsit visszaugrunk vele az időben - egy évet -, az USA helyett Angliába, azon belül is Londonba látogatunk, ahol összetalálkozhatunk egy olyan Sunshine-nal, akinek személyisége kicsit sötétebb és komorabb volt annál, amit már ismertek. Ó, és felbukkan majd egy kulcsfigura is, jegyezzétek meg a zöld szemek tulajdonosát! Valamint arra is fény derül, hogyan is találkozott először a Főnix és a Napfény. (A novella a második kötet - Phoenix - két fejezete közötti rövid intervallumot, valamint az azt követő eseményeket öleli fel, akik olvasták a könyveket, icipicit előnyben vannak, de igyekeztem úgy fogalmazni, hogy azok is könnyedén fogyaszthassák, akik nem ismerik a trilógiát.)

Ölelés,
Riri

U.i.: Még egy kérdés. Mit szólnátok, ha a július 5-ei nyitásig minden héten megosztanék veletek egy kis kulisszatitkot a Tükörképből? (Aminek már készül az oldala, a végleges trailere pedig Youtube-on nyugszik priváton.)

Főnix  és  Napfény


- Skyfall is where we start
A thousand miles and poles apart
Where worlds collide and days are dark -

Adele - Skyfall
- Annyira tudtam, hogy Georgie-val jobban jártam volna – morogtam a pezsgőspoharamba, mikor partnerem méltóztatott lehuppanni a mellettem lévő székre. – És különben is, ki késik egy randevúról, még ha az egy ál-randi is, majdnem egy órát?
- Hé, nekem üzleti ügyeim is vannak a városban, oké? Lehetnél kicsit megértőbb – fogta meg a kezem Morgan, hogy egy gazdag párocska látványát keltsük egy puccos étteremben, noha nehezemre esett nem fintorogva elfordítani a fejem, mikor a marihuána jellegzetes szaga megcsapta az orromat. És még ki tudja, mi mindenen adott már túl. – Különben is, egy kleptománt baromi okos húzás lett volna egy világuralomra törő tolvajbanda közelébe engedni, még a végén ő is közéjük áll. Na, ne húzd már fel azt a csinos kis orrod, S! Inkább meséld el, mire jutottál, amíg én…
- Amíg te csempészt és drogdílert játszottál egy személyben? – horkantam fel szemforgatva. – Ó, és oroszoktól loptál! Bocs, ezt majdnem kihagytam a sorból.
- Ha szabad megjegyeznem, elég fura erkölcsi kódexed van – hajtotta ki egy húzásra az éppen kihozott pezsgőjét, majd megfogta az én poharamat, hogy aztán nemes egyszerűséggel azt is kiürítse. – Embereket ölni okés, de drog és a túlzott mennyiségű alkohol kizárva. Pedig régen nem ilyen voltál…
- Nem hinném, hogy a kis bizniszed pont az tette volna tönkre, hogy már nem füvezek többet. Egyébként meg én kérek elnézést, hogy már nem szokásom emellett minden szabad éjszakámon seggrészegre inni magam, hogy utána meztelenül kelljek fel egy tök ismeretlen ágyban, ráadásul két másik ember mellett úgy, hogy nem emlékszem semmire.
Morgan jókedvűen elnevette magát, mire úgy megszorítottam a kezét, hogy felszisszent a csontjai roppanásától.
- Azt az S-t egy icipicit jobban bírtam. Legalább tudta, hogy velejéig romlott és nem játszott a gépfegyveres Teréz anyát. De tudod mit? Nagylelkű leszek és ejtem a témát, Szent Rodriguez. Inkább lökjed, mit tudtál meg!

Égnek emeltem a tekintetem, majd visszafordultam akciópartneremhez. Morgan Reedre nézve könnyű volt megmondani, régen mi tetszett benne annyira: arcának markáns és lágy vonásai különleges megjelenést kölcsönöztek neki, zöldeskék szeme állandóan úgy csillogott, mintha minden érdekelné, mindemellett olyan bánatos kölyökkutya képet tudott vágni, aminek nem lehetett ellenállni. Borzas, barna haját mintha sosem fésülte volna, az állandó borostája pedig valamivel többnek mutatta valódi koránál, ami egyébként huszonöt volt. A Szövetség legtöbb nőnemű – és bizarr módon néhány hím – tagja úgy tartotta, hogy fergeteges az ágyban, ezt a hírnevét nagyrészt annak köszönhette, hogy konkrétan már mindenkit megdugott, aki egy hangyányit is vevő volt rá. Az ismeretségi körömben egyedül talán Blondie volt az, akinél nem ért el sikert, nyilvánvaló okok miatt. Ha a kinézete nem lett volna elég, a képességei nagyon hamar az illinois-i ranglétra majdnem legmagasabb fokára juttatták, máig ő volt a legpengébb csempész, akit csak ismertem, már számtalanszor felmutathatta középső ujját a DEA* embereinek, mivel főként kábszert továbbított egyik országból a másikba.
Egy ominózus incidens után viszont majdnem három évig nem láttam – pedig előtte marha sokat dolgoztunk együtt -, de most egy közös ügy újra összehozott minket. A Szövetség egyik tagállamának, New Yorknak a vezetője úgy döntött, hogy néhány ország befolyásos bűnszervezetével összefogva eleget tesz idióta világuralmi törekvésének, tönkreteszik mind a Savant Hálózatot, mind a Szövetséget. Éppen ezért a Caudillo és Chicago úgy döntöttek, csírájában fojtják el a dolgot, kettőnket pedig megbíztak a férfi és segítői likvidálásával. Azt is hozzátették, hogy a többiekkel azt csinálunk, amit akarunk, de mivel a napokban megtudtam, hogy egy ideje az a barom FBI és az említésre is alig méltó Scotland Yard már nagyon előrehaladt az ellenük folyó eljárásban, így Morgannel úgy döntöttük, a maradékot átadjuk nekik, legyen egy kis sikerélményünk.
Most pedig itt ültünk Londonban, a Firth Street egyik múlt századi épületéből kialakított puccos étteremben, ami a Bölcsesség útja névre hallgatott – véleményem szerint elég fura név volt ez egy olyan helynek, ahol a világ „nagy” bűnözői hoztak cseppet sem bölcs döntéseket. Az egész egy rettentően magas és hihetetlenül tágas terű helyiséggé lett kialakítva, melynek egyik oldalába egy nagy színpadot alakítottak ki, velük szemben pedig a hallgatóság foglalt helyet a kifinomult ízlés szerint megterített asztaloknál. A zenekar éppen a Cry Me A River című számot játszotta, de a Miami luxuséttermeivel ellentétben itt senki nem táncolt, mindenki csak hallgatta.

- Ott ülnek az embereink – böktem észrevétlenül a desszertes villámmal az étterem egy sarkában, a legnagyobb asztalnál táborozó társaság felé. Hatan ültek, testőreik mögöttük ácsorogtak az árnyékban, három szék azonban még üresen várta leendő gazdáját. – Az a negyvenes, magas, vörös pasas Jim, ő a célpontunk. A többinek olyan fantáziadús neve van, mint Peking, Sydney, Moszkva – itt Morgan felröhögött; mindig is mániákusan szívózott az oroszokkal -, Kuala Lumpur és Mexikóváros. A londoni és a kompániája még nincs itt.
- Értem. Egyéb más? – vette fel Morgan a hivatalos arckifejezését, ami annyit jelentett, hogy végre tényleg elkezdett az akcióra figyelni, már nem tekintette ezt az egészet egy angliai kirándulásnak, amin dílerkedéssel egy kis pluszpénzt is hozhatott a konyhára.
- Kezdetben a Waldorfban tárgyaltak, párszor álruhában figyelmeztettem Jimmy testőreit, de sem a vörös Savannah Ronaldtól, sem a szőke Sheena Trumantól nem ijedtek meg. Lehet a fekete Sunshine Rodriguez előnyösebb lett volna… Habár még így sem ismertek fel… - doboltam az államon elgondolkodva. – A londoni ürge fogott magának valami zsenipalántát is, azt hiszem, őt akarja ma hivatalosan bemutatni nekik, mint az aduászt a Savant Hálózat kiiktatásához. Elvileg a srác megszerezte az összes vezető nevét és személyi adatait, legalábbis néhány informátorom ezt említette. Plusz a napokban a rendőrség épülete körül cirkáltam, próbáltam megtudni, ők mire jutottak.
- És mire?
- Hát, az a pincér ott nem azért néz minket, mert nagyon édes páros vagyunk. Hanem mert nem tudja, mit kezdjen Reeddel és Rodriguezzel. – Morgan hátrafordul az említett férfi irányába, majd megeresztett felé egy kaján vigyort, mire amaz összerezzent. – Az FBI és a Scotland Yard is itt van. - De kár, hogy pont ilyen nagy eseménykor kell őket lekapcsolni – jött partnerem szájából a színpadias, cseppet sem együtt érző sóhajt. Már éppen folytatni akarta volna, de valamit megláthatott mögöttem, mert szája tátva maradt, szemei hatalmasra tágultak. – Azt a kurva! – pislogott a bejárat irányába. – Mégis ki a fasz hízik meg ekkorára, mint ez a hájpacni?! Mint egy guruló zsírpaca!

- Tehát megérkezett London is – következtettem a reakcióból, hiszen elsőre konkrétan én is így reagáltam. A középkorú férfi akkora darab volt, hogy ha Morgannel egymás mellé álltunk volna, még úgy is tökéletes búvóhelyre találtunk volna a háta mögött.
- Ja, van vele két húszas és egy fiatalabb srác, meg két csaj.
- Akkor a fiatalabb srác lehet a zsenikölyök. Hogy néz ki? – Nem voltam az a fajta, aki tizenéveseket tett volna el láb alól, ők még fejlődhettek és javulhattak, így minden lényeges infót be akartam gyűjteni a kölyökről is, mielőtt túlságosan beleélném majd magam az esetleges lövöldözésbe.
- Magas, inasan izmos, rövidre vágott barna haj, szemüveg. Úgy tűnik, elég közel áll a fiatalabb csajszihoz. Milyen cuki, mindjárt elolvadok!
- Ne szórakozz! – szorította meg ismét a kezét dühösen, majd figyelmem inkább a csokival agyonöntött desszertem felé fordítottam. Ha már úgyis munka hozott ide, legalább valami finom élményem is legyen róla, egy teljes vacsit amúgy sem lett volna időm elfogyasztani.
Felváltva figyeltük kiszemelt asztaltársaságunk, közben a tervet is kidolgoztuk. Világos volt, hogy magánakcióba kezdeni nem volt nagy ötlet, ha a zsaruk is itt ólálkodtak, így mindketten jobbnak láttuk, ha csak akkor támadunk, ha ők vagy a célpontjaink mozgásba lendülnek. A pitiáner bűnözők úgysem bírtak nyugton maradni huzamosabb ideig, mikor talán régi riválisokkal ültek egy asztalnál – például Jim és az orosz pasas, hiszen mindenki tisztában volt vele, hogy a Szövetségnek és a vodkát vedelőknek mennyi konfliktusuk volt már. Ráadásul a megérzéseim azt súgták – amikre a saját káromon és a szétvágott hátamon tanultam meg, hogy mindig hallgatni kell -, hogy London újonc rosszcsontjának szándékai sem voltak olyan tiszták, mint ahogy azt a kémeim állították, akár még ő is gebaszt okozhatott. És ha Morgan megfigyelése helyesnek bizonyult, és a srác tényleg csak a csajszi miatt volt itt, akkor…

- Te meg hová mész? – hallottam meg a gyanakvó kérdést, mikor felálltam az asztaltól.
Egy testesebb nő lágy, mély hangon éppen elvarázsolta a termet az I Put A Spell On You számmal, ami különös, megmagyarázhatatlan bűvölettel töltötte be a termet, a dal hangulata pontosan arról árulkodott, hogy valami készül. A helyzet iróniája volt ez, Morgan szemének rebbenéséből pedig arra következtettem, hogy neki is leesett – vagy épp arra gondolt, hogy ez a szám milyen jól menne egy szenvedélyes ágytornához. Ha! Álmodozz csak!
- Mosdóba. Tudod, nőből vagyok: szokásos sminkigazítás és pisiszünet.
- Csak aztán nehogy túl hosszan pletyizzél a csajszikkal a cipellődről. Jól láttam, Prada? – Akciópartnerem fejhangú, affektáló, műangol kiejtésétől kirázott a hideg. Ő is pontosan tudta, hogy természet adta adottsággá sikerült felfejlesztenem a taszító aurám, gyakorlatilag mindenkit elijesztettem a közelemből, az itten puccos kellékfeleségek, kitartott nők és nagyon-nagyon szerencsés fruskák inkább töltötték volna az idejüket a folyosón, minthogy velem legyenek egy légtérben.
- Mindjárt jövök – mondtam végül, majd faképnél hagytam, és elnyargaltam néhány túlságosan is éber pincér mellett, miközben igyekeztem az arcomat eltakarni előlük.
A mellékhelyiség pontosan olyan volt, amilyen egy luxusétteremhez dukál: még itt is bátran nekiállhattam volna vacsorázni. A kézmosókat márványba foglalták, a tükrök aranyozott keretűek voltak, abban pedig majdnem biztos voltam, hogy a vécéfülkékben takaros kis asztalok és tükrök várták a magányos szépítkezés után vágyódókat.
Egy kis vizet fröcsköltem az arcomra, a hajamat pedig némi mérlegelés után szoros copfba kötöttem, a tarkóm már izzadt, a nyakam fájt a hátam közepéig leomló tincsek súlyától. Ahogy végignéztem magamon, vágtam egy grimaszt: evidens, hogy az ilyen helyekre ki kell öltözni, szerettem én a szép ruhákat, de a testhez álló, földig érő, fekete selyemruhát nem igazán bérgyilkos akciókra tervezték. Azért vettem ezt, mert a combomra csatolt pisztolyokat tökéletesen takarta, de így utólag belegondolva kissé lelombozódva jöttem rá, hogy hiába néztem ki benne úgy, mint a latin Végzet Asszonya, ha küzdelemre kerül sor, minimum a térdemig meg kell válnom tőle. Habár az egyik előnye az Upper East Side felső tízezeréhez hasonló összegű fizetésnek egy-egy bérgyilkos meló után, hogy a ruháztatásom miatt nem kellett aggódnom.

Éppen a vérvörös rúzsomon húztam végig a színtelen szájfényem, hogy egy kis csillogást adjak neki, mikor váratlanul berobbant a mosdó ajtaja, s egy barackszín ruhába öltözött, gyémántvirágokkal díszített nyakéket viselő, barna hajú lány fékezett le mellettem. Úgy kapaszkodott bele a mosdókagyló szélébe, azt hittem, menten idegösszeroppanást kap, halványbarna szemei kitágultak, a sminkje halványan elkenődött, tincsei izzadtan tapadtak a halántékához és a homlokához. Azonnal ráismertem: Londonnal és társaival érkezett, többen azt rebesgették, hogy a beszervezett tolvajbanda vezetőjének a lánya. Ezt elég nehezen tudtam elképzelni, mivel egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, szó szerint nem tartoztak egy súlycsoportba. Az a férfi szimplán csak ütni- és lőnivalóan nagyképűnek nézett ki, ez a csajszi viszont ijedt volt, kapkodta a levegőt, mintha összeesett volna tüdeje.
- Hé, jól vagy? – bukott ki a számon váratlanul a nyilvánvalóan ostoba kérdés. Általában nem szoktam leállni cseverészni a melóm közepén, de ő itt annyira kirítt a többi bűnöző közül, fiatal volt, más… és a hat évvel ezelőtti, tizennyolc éves énemre emlékeztetett.
- Mi? – kapta fel a fejét döbbenten, hatalmasakat pislogva bámult rám. – I-Igen, persze, minden oké – felelte végül. Hangja mély volt, rekedtes, különleges, valahogy egyáltalán nem illett ártatlan, kissé kislányos megjelenéséhez. A kiejtése pedig nagyon angol, mintha valami hatvanas évekbeli brit hölgyet hallottam volna. Mellette az argentin akcentusommal és az amerikai beszédstílussal valahogy tróger állatnak éreztem magam.
- Ó, akkor ti angol lányok mindig úgy rohantok vécére, mintha maratont kéne futnotok? – érdeklődtem félvállról, míg némi szempillaspirált vittem fel. A szemem sarkából láttam, hogy leesett állal néz rám, látszott az arcán, hogy fogalma sincs róla, mit akarhatok tőle. – Ennyire gázos felétek a helyzet? – utaltam az asztaltársaságukra.
- Te… te… - Kereste a szavakat, de nem bírta megformálni őket, szerencséjére minden gondolatát könnyedén leolvastam az arckifejezéséből.
- Hogy szuperszimat vagyok-e? – Hangosan felnevettem. – Nem. Tudom, mi folyik ezen a helyen, de attól tartok, nem a népszerűbbik oldalon állok. És amúgy is személyes ügyben járok el – tettem hozzá mosolyogva, mikor láttam, hogy alig észrevehetően távolabb araszolt tőlem.

Míg ő emésztgette a hallottakat, és azon gondolkozott, kimeneküljön-e innét, vagy maradjon, én szép nyugodtan rendezgettem a cuccaim a retikülömben, ügyelve arra, hogy se a fegyvertár, se az aprócska füstbomba – vészhelyzetre - ne villanjon elő. Amilyen zaklatottnak tűnt, el tudtam képzelni róla, hogy kiszedik belőle, kivel-mivel találkozott idebent. Bár az is lehet, hogy csak én voltam hozzá képest idegesítően és ijesztően nyugodt. Neki ez kínszenvedés volt, nekem buli és meló, amiért kétszázötvenezer dolcsi ütötte a markomat Jim fejéért cserébe.
- Gyere ide – sóhajtottam végül, majd közelebb intettem magamhoz. – Nyugi, nem foglak bántani. De muszáj rendbe raknom téged. Ha úgy nézel ki, mint egy rémült őzike, sosem fognak komolyan venni. – Ahogy elém lépett, előhalásztam és megnedvesítettem egy zsepit, majd gondosan lemostam a sminkének elkenődött részeit. Fekete szemhéjtussal kicsit érettebbé varázsoltam, de a túl sötét színt ellensúlyoztam némi halvány rózsaszín szájfénnyel.
- Miért segítesz nekem? – nyögte ki, mikor már a nyakáról itattam fel az izzadtságot és a haját rendezgettem.
- Miért ne? – kérdeztem vissza. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a válaszom, így a pár évvel ezelőtti énemről szóló részt kihagyva vázoltam fel neki az igazságot. – Még fiatal vagy, és őszintén, halvány fogalmam sincs, hogy kerültél ezek közé, nem is érdekel, de egy dologban biztos vagyok. Te túl jónak tűnsz ahhoz, hogy olyanokkal bandázz, mint azok odakint. Ha viszont az ő szintjüket nem bírod elviselni, gőzöm sincs, mihez tudnál kezdeni ennek a világnak a rosszabbik és sötétebbik oldalán. Ha megfogadsz egy tanácsot, inkább élsz minden kínálkozó lehetőséggel, ami a szabadság felé vezet.
- Lehetőség? – visszhangozta értetlenül.
- Az a fiú – hoztam fel Morgan teóriáját -, aki eddig nem volt veletek… fontos neked, igaz? – Nem kellett válaszolnia, a szemében megcsillanó fény elárulta. Blondie is pontosan így nézett, ha Keith-ről volt szó, igaz szerelemmel, bizalommal, hűséggel és féltéssel. Savant csak egyetlen személyre tud így nézni. – Tehát igaz – vontam le halvány mosollyal a végkövetkeztetést. – Akkor remélem, az a fiú elég okos ahhoz, hogy mindkettőtöket kiszedjen ebből a szituból.

- Mégis miért? – dőlt neki a mosdókagylónak, karba font kézzel figyelte, ahogy a cuccaimat pakolom vissza a táskámba. – Miért kívánnál ilyet, ha nem a népszerűbbik oldalhoz tartozol?
- Ez egyszerű, kis csillag – pillantottam fel rá. – Mert még kitörhetsz egy olyan életből, amit nem neked találtak ki. Viszont ha tovább maradsz, bekebelez és örökre a részévé válsz. Neked megadatott az, aki nekem soha nem fog. Szóval tegyél meg egy szívességet: élj vele helyettem is! – indultam el az ajtó felé, őt pedig egyedül hagytam a gondolataival. Elég sokat kellett megemésztenie.
- Várj! – A kezem már a kilincsen volt, mikor hangjának bizonytalan csengése megállított.
- Igen? – néztem rá a vállam felett.
- Azt mondtad, van ennek a világnak sötétebb oldala is… De mégis mi lehet annál rosszabb, mint amit ők odakint csinálnak? – sütötte le a szemét, mikor a kérdés elhagyta a száját.
Úgy tettem, mintha látványosan elgondolkoznék, noha nem volt rá szükségem, tudtam a választ.
- Hát, például én – fúrtam tekintetem az övébe, nem engedtem, hogy elkapja a pillantását. – Én embereket ölök, jófiúkat és rossz fiúkat egyaránt – villantottam ki neki a ruhám combközépig felsliccelt része mögül a pisztolyomat egy pillanatra. – Pá, kiscsaj! – köszöntem el tőle halványan mosolyogva, majd engedtem, hogy a mosdó ajtaja becsukódjon mögöttem.

Nem tudtam nyílegyenest visszamenni az asztalhoz, mert az előtérben kis híján belerohantam két pincérbe és három vendégbe, akik fegyverekről és egy bűnbandáról beszélgettek, vagyis mindannyian a rendőrség emberei lehettek. Egy magas, széles vállú férfi adott nekik éppen utasításokat, akire ránézve lelki szemeim előtt azonnal megjelent a hangosan visító, vörös vészvillogó, s úgy éreztem, mintha a nevem és a foglalkozásom a homlokomra lett volna tetoválva. Bár a pasasból mindössze a hátát és a tarkóján összefogott lófarkát láttam, meg voltam róla győződve, ha megmoccannék, nyomban kiszúrna – kopógyűlölő radarom azt jelezte, ez a példány itt nem átlagos jelvényes, minimális tudással és harci készséggel. Ő egy igazi alfa-oroszlán volt a kismacskák közt.
Azonban muszáj volt visszajutnom a terembe, így a legjobb, amit tehettem, hogy a frufrumat az arcomba fésültem, lehajtottam a fejem, behúztam a nyakam és olyan gyorsan iszkoltam el a társaság mellett, ahogy csak a tűsarkaim és a szűk ruhám engedték. Normál esetben nem lett volna túl nagy feladat átjutni ezeken – belső riasztóm ide vagy oda -, de jelenleg Morgannel ketten voltunk a világ ellen, két tűz között: egy étterem tele zsernyákokkal, akik egy ellenséges bűnbandát akartak elfogni – mi egyikük szemében sem voltunk szívesen látott vendégek.
- Kisasszony, várjon! – Összerezzentem, mikor az egyik álruhás pincér megszólított, majd finoman megérintette a vállamat.
- Igen? – kérdeztem úgy, hogy nem fordultam hátra, izmaim ugrásra készen húzódtak össze, fejben már azt tervezgettem, hogyan kellene kiiktatnom őket úgy, hogy az asztaloknál ülő társaik figyelmét ne hívjam fel magamra.
- Ezt elejtette – jelent meg a látóteremben a szemhéjpúderem, ami nyitott táskámból esett ki. Valószínűleg akkor hagyhattam el, mikor sebtében formáztam kezdetleges álcámat.
- Köszönöm – vettem el tőle két ujjam közé csippentve, mintha valamilyen undorító trutyit nyújtott volna át nekem.
Hogy ne tűnjek túlságosan gyanakvónak, úgy fordítottam a fejem, hogy a profilomból se lásson sokat, majd villantottam rá egy hálálkodó, teljes fogsoros mosolyt. A pincér-ügynököt levettem a lábáról, de ahogy pillantásom akaratlanul is mögé vándorolt, egy villanásnyi időre a vezéroroszlán vihar szürke szemének villanását és megfeszülő álkapcsát pillantottam meg, mielőtt elkaptam volna róla a tekintetem.

- Mi újság? – dobtam le magam megkönnyebbülve a székembe, és kérdés nélkül akciópartnerem whiskys pohara után nyúltam, hogy aztán egy húzással kiigyam belőle a maradék italt. Megborzongtam, ahogy végigmarta a torkomat, de azonnal tompult nyugalom szállt meg.
- Az szemüveges srác adott nekik egy pendrive-ot, amit átmásoltak a laptopjaikra, most meg örülnek a fejüknek. Val’szeg megszerezték a listájukat. És egészségedre – szedte ki Morgan a kezemből a poharat, majd intett a pincérnek, hogy kérne még egyet.
A szemem sarkából láttam, hogy a rendbe szedett kislány is visszatért testőrszerűségével az asztalhoz, noha feszültebbnek tűnt, mióta magára hagytam a mosdóban. Lehet mégse volt akkora ötlet tájékoztatni őt arról, hogy egy világuralomra hajtó, néhány tagú bűnbandánál csúnyább emberek is léteznek az Alvilágban.
- Mozgás van – hajoltam egy leheletnyit előbbre, mikor feltűnt, hogy a célpont és a haverjai kissé idegesen sugdolóznak a testőrségükkel, valamint hevesen gesztikulálva adják a londoni újoncka tudatára nemtetszésüket.
- Na, végre, már kezdtem unatkozni – somolygott bele Morgan a poharába, s éreztem, a levegő megtelik elektromossággal. Ahogy pillantásom körbehordoztam a helyiségben, olyan érzésem volt, mintha körülöttünk minden tárgy és élőlény késztetést érzett volna arra, hogy egy ki nem mondott parancsnak engedelmeskedve mondjanak búcsút a gravitáció vonzásának. Éljen akciópartnerem néha nehezen kontrollálható képessége!
- Mi ez? Valami vicc? Még hogy Krokodil Dundee meg Kylie Minogue a Savant Hálózat része! – ordított fel váratlanul a társaság egyik tagja – a kirohanásából és a két említett személyből Sydneyre tippeltem -, majd megragadta a fiatal srác gallérját. – Mit szórakozol, te idióta? – köpte az arcába, amivel csak azt érte el, hogy felhívja magukra a figyelmet.
A mit sem sejtő vendégek ezt a pillanatot választották arra, hogy összeszedjék a cuccaikat és angolosan távozzanak, csak a rendőrség tagjai maradtak a helyükön, ők feszülten figyelték az eseményeket. Morgan elragadtatott vigyorral az arcán nézte őket, mintha valami kabaré lett volna, nagyon élvezte a helyzetet.
A másodpercek percekké húzódtak, az asztaltársaság pedig egyre hevesebben vitatkozott. A kiscsaj karját egy másik londoni szorította hátra, úgy próbálta megakadályozni, hogy lélektársa segítségére siessen, akit éppen Jim tartott a nyakánál fogva. Körmeim a székem karfájába martak, a késztetés ellenére mégis a fenekemen maradtam, hiszen számomra a küldetés volt az első. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kockáztassak csak azért, mert egy rossz társaságba keveredett lányka annyira emlékeztetett fiatalabb önmagamra.

A csajszi kétségbeesetten kiáltozva vergődött a szorításban, míg egy újabb brit hideg mosollyal az arcán közeledett hozzá. A szemüveges kölyök egy nevet kiáltott, az egyik huszonéves srác, aki a lányt fogta le, felordított.
- Hülye liba, most aztán rendesen felidegesítettél mindenkit! Ezért megfizetsz! – De mielőtt még beválthatta volna a fenyegetését, a mellettük lévő asztal szabályosan kigyulladt, a lángok szinte a plafonig felcsaptak. A tűzjelző felvisított, pillanatokon belül a víz is elárasztott minket, a rendőrök pedig mozgásba lendültek – mindkét tábor ugyanabban a pillanatban rántotta elő a fegyvereit.
- Kezdődhet a játék – mosolyogtam rá Morganre, majd mi is akcióba lendültünk.
A székem támláján lendültem át, s a hozzám legközelebbi álruhás vendéget használva segítségnek, rátámaszkodva lendültem tovább. Amint földet értem, bánatos sóhajt hallatva letéptem a szoknyám alját, kibújtam a cipőmből, és alighogy a lábbeli lekerült rólam, máris lendítettem a lábam, hogy az egyik testőrt kiüssem, aki ettől lefejelte a mögé lopakodó rendőrt. Végül mindketten a földön kötöttek ki. Akkora volt a fejetlenség, hogy képtelenség volt megállapítani, ki a jófiú és ki a rossz fiú, így nem tudtam mit csinálni, a fegyvereimet készenlétben tartva tartottam szemmel mindenkit, hogy leszedhessem azt, aki célba vesz.
Miközben a menekülni próbáló társasághoz araszoltam közelebb, az egyik gengszter felém tartotta a pisztolycsövét, s mielőtt bármit reagálhattam volna, meghúzta a ravaszt. Csakhogy a golyó pont az orrom előtt állt meg, majd irányt változtatva, a kilövéssel megegyező sebességgel száguldott vissza a férfi felé, aki azon nyomban holtan esett össze, ahogy a töltény a homlokába fúródott. A vállam felett hátranéztem Morganre, aki a terem közepén állva, vigyorogva integetett nekem. Golyók röpködtek körülötte minden irányba, de őt mindegyik kikerülte, s bumerángként csapódtak bele azokba, akik kilőtték őket. Jelenleg ő volt az én hátvédem, az őrangyalom, ha úgy tetszik, aki gondoskodott róla, hogy a zűrzavarban senki ne találhasson el – hálás voltam neki, mert így a képességem is inkognitóban maradt. Bár néhányszor azért az én pisztolyomnak is el kellett dördülnie, ha valaki nagyon nem akart átengedni.

- Jesszus, fogd már fel, hogy nincs esélyed – mordultam rá az egyik amerikai bandatagra, akinek arca halványan ismerős volt, biztos összetalálkoztam már vele valamelyik akcióm során.
Most éppen a szoknyám nyaka köré tekert anyagdarabjából próbált kiszabadulni, de akárhogy próbálkozott, nem sikerült neki, ráadásul az arca már vészesen kezdett lilulni, ahogy a szorítástól fogyott a levegője. Végül megelégeltem a szenvedését, közelebb rántottam magamhoz, majd akkora erővel fejeltem el, hogy nekiesett egy asztalnak, ami felborult a súlyától. Így már szabad utam volt a célpontomig, főleg úgy, hogy akciópartnerem is besegített: egyszerűen csak arrébb rakta azokat, akik a közelembe próbáltak férkőzni. Morgan általában hagyta, hogy magam csináljam a dolgokat, közbeavatkozásával adta tudatomra, hogy unja a helyzetet. Ez az egész számára nagyon hamar elvesztette a varázsát.
- Helló, Jim, emlékszel rám? – cövekeltem le végül sikeresen a célpont előtt, aki tágra nyílt szemekkel bámult rám, ádámcsutkája rángatózott idegességében.
- Rodriguez… - suttogta elhalóan, nevemet csak a szájáról leolvasva értettem meg.
- Azt hitted, nem fognak rájönni? Sheena és Savannah figyelmeztetése nem volt elég, neked Sunshine-é kell, igaz-e? – mosolyogtam rá hidegen. Éreztem, hogy képességével megpróbált bejutni a fejembe, de csak bosszúsan fújtatva adtam tudatára, hogy felesleges a próbálkozása. – Nézz szét, öregem, mindenkit elfogtak! – böktem állammal szövetségesei felé, akiknek egy részét rendőrök fogták le, a másik felének meg színes végű darts nyilak álltak ki a nyakából, öntudatlanul hevertek a földön. – De ne hidd, hogy te olyan szerencsés helyzetben vagy, hogy életed hátralévő részét egy cella biztonságában töltheted – nevettem fel halkan. – Amikor Chicago, a Caudillo, sőt, még az Angyal is úgy gondolja, hogy már csak láb alatt vagy, szerinted mi történik majd veled? – Hatalmasat nyelt a kérdésemre, szemében félelem csillogott.
- Ha azt hiszed, ezt megúszod, akkor…
- Mióta van értelme fenyegetőznie valakinek, akinek neve halállistán szerepel? – vontam fel a szemöldököm. – Különben is, elérted, hogy Nevada után New Yorkban is felszámolják a bűnszervezetünk nyomát, a kis csatlósaid örülhetnek, ha a többi tagállam vezetője nem nyíratja ki őket, miután neked véged.
- Büdös ribanc! – köpte felém, mintha támadó viselkedésével jobb irányba fordíthatta volna a helyzetét.
- Kiheverem – vontam meg a vállamat. – De tudod mit? Ezért a „bókért” cserébe bebizonyítom neked, milyen angyali is vagyok, és nem hagylak szenvedni. - Fegyveremmel a nyakára céloztam, egy pillanattal és lövéssel később a töltény átszakította a nyelőcsövét, Jim pedig a saját vérétől megfulladva, fennakadt szemekkel esett össze előttem, vörös mocskot hagyva a falon.

Mivel sosem volt szokásom véres hullákra gerjedni, sarkon fordultam és otthagytam a holttestét, átadtam őket a rendőröknek, akiket eddig egy láthatatlan fal választott el tőlem – Morgan Reed jóvoltából. Pillantásom akaratlanul is végighordoztam a víz áztatta, néhány asztal erejéig leégett helyiségen, próbáltam megtalálni a lányt, akit elhurcoltak, de sehol sem bukkantam rá. A londoni vezetőt már őrizetbe vették, akárcsak a többit, viszont néhány testőrnek láthatóan sikerült eliszkolnia a zűrzavarban.
- S! – ragadta meg Morgan a karom, kiragadva a feltérképezésből. – Gyere már, egy kölyök az enyémhez hasonló erővel már csinált nekünk utat is. Haladj! – taszított a vészkijárat felé, aminek már valóban ki volt robbantva az ajtaja a helyéről, körülötte pedig rendőrök feküdtek ájultan, mintha ők is a láthatatlan robbanás áldozatai lettek volna.
Rohanás közben néhány lövéssel mozgásképtelenné tettük a minket üldözőbe vevő zsarukat, a szűk folyosókon a képességeink egyesítésével zártuk el magunk mögött az utat minden nagyobb tárggyal, amit csak megpillantottunk. Rövidesen egy sötét sikátorba érkeztünk, a közelben mindenhol szirénák vijjogtak, a nyílt utcát bámészkodók töltötték meg, akiket egyenruhások próbáltak kordában tartani.
A közelünkben elfojtott kiáltás harsant, az ismerős hangra azonnal odakaptam a fejem, s még éppen kiszúrtam, mikor a londoni csajszit vezetőjük két csatlósa betuszkolja egy fekete BMW-be, aminek utasa fejvesztve rohant végig az úton a rendőrök irányába. Akaratlanul is elindultam a kocsi felé, az ösztöneim vezéreltek, az agyam egyáltalán nem szólt bele a döntésembe. Tudtam, hogy a képességemmel simán utolérhetném, bérgyilkosként nem lenne nagy cucc lefegyverezni azt a két barmot, a kiscsajt meg szépen visszajuttatni oda, ahová tartozott. Még az sem érdekelt, hogy ezzel nyílegyenest a rendőrök karjaiba sétáltam volna, melyek ölelésein túl a biztos halál várt volna rám a főnökömnek köszönhetően.

- Morgan, engedj el! – próbáltam ellökni magamtól akciópartnerem, akinek viszont meg se kottyant a próbálkozásom. Lehet, hogy rengeteg embert kisujjból lenyomtam, de a Szövetség néhány, kiemelkedő tagjával más volt a helyzet: újra és újra eszembe juttatták, hogy se mindenható, se legyőzhetetlen nem vagyok. Ahogy ezt most Morgan tette, akinek jó pár évnyi plusz tapasztalat és kiképzés volt már a háta mögött.
- És mégis mi a francot csinálnál, te igen idióta? – sziszegte az arcomba, ahogy maga felé fordított. – Ne most akarj szentasszony lenni, világos? Ki akarod nyírni magad, vagy mi? Nem hittem, hogy öngyilkos hajlamaid is vannak… - morogta, miközben a szorítása fokozatosan erősödött, körmei a bőrömbe vájtak.
Végszóra, mintha a csak a sors akarta volna bebizonyítani Morgan szavainak igazát, a fekete BMW kilőtt és elhúzott mellettünk ki tudja, melyik lepukkant londoni épület felé, ahol az angol bűnbanda lakott, benne a lánnyal, aki annyira emlékeztetett magamra, s akinek még a nevét sem tudtam. Hosszú évek óta ott és akkor éreztem először bűntudatot, hiszen ezen a csajszin tisztán látszott, hogy a háta közepére sem kívánta ezt az egészet, egyszerűen nem volt idevaló – velem ellentétben, aki élvezte az életet. Ám azon a nyáron a gyűlölet szikrája egy pillanatra megfogant bennem, hogy aztán sisteregve elaludjon, mintha csak a híres londoni esőzés oltotta volna ki – az emlékét mélyen eltemettem. Nem ezt a bűnbandát gyűlöltem. Nem is azt, aki ezt a szerencsétlen belehajszolta ezt az életbe. Magamat. Mert nem tudtam megakadályozni, hogy még mélyebbre kerüljön abban a gödörben, amibe engem már jó hat éve belelöktek.
- Egy életre elegem lett Londonból – néztem fel akciópartneremre, a finoman szemerkélő eső elhomályosította a látásomat. Morgan megérezhette, hogy lenyugodtam, mert elengedte a karomat. – Menjünk haza.
_______________________________________________________________________

DEA: Kábítószer-ellenes Hivatal, speciális, a Szövetségi Igazságügy-minisztérium alá tartozó rendőri szerv az Amerikai Egyesült Államokban, fő feladata a kábítószercsempészés és terjesztés megakadályozása, illetve a kábítószerrel kapcsolatos szervezett bűnözés elleni küzdelem.

6 megjegyzés:

  1. Drága Riri!
    A szadista húzáspdért még mindig haragszom, mert kegyetlen vagy, és még élvezed is... :D Ne légy ilyen pesszimista biztos, jól sikerült a biosz érettségid, vagy, ha nem, akkor biztos nem buksz meg. (Az én erősségem se a biztatás...) Amúgy nagyon örültem, amikor elolvastam, hogy mikor szeretnéd megnyitni a Tükörképet, mert a július ötödikei szentséges napra esik eszperente nevem napja, és az tökéletes ajándék lenne, hogy megnyitnád, nekem megfelel. Már nagyon kíváncsi vagyok rá. Egyébként a trilógia mindhárom kötete az asztalomon pihenget néhány másik könyv társaságában és arra vár, hogy rongyosra olvassam. Egy a bökkenő, ha elkezdeném, már ezen a hétvégén elfogyna és nem lenne mit olvasnom nyaraláson, ezért inkább tartogatom még.

    Sunshine nagyon más volt, tényleg és ezt sikerült is éreztetned. Imádom Morgant, igaz, nem volt nagy szerepe, de azért szimpatizálok vele. Kis hímringyó, ez jutott róla először eszembe, akinek mindenki megfelel, ha az ágyban való kalandról van szó. (De Blondie nem, muhaha, ő túl jó Morganhez.) Imádom, hogy Shiny állandóan a vécébe szaladgál, mert ez nem az első alkalom, imádtam azt a jelenetet, amikor Phoenix berontott és a nagy, szadista (pont annyira, mint te) gyilkos pártfogásába vette. Jó rész volt.
    És amúgy külön gratulacióm, azért, mert olyan gusztusosan írtad le Jim halálát, hogy belefulladt a vérébe. :p És nem gondoltam volna Shinyról, erről a Sunshineről meg pláne nem, hogy ekkora érzelmeket kelt benne egy fiatalabb kori énéhez hasonló ember. Tud meglepetéseket okozni.

    Millió puszi és szerencsekívánat az érettségikhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia!
      Bocsánat a késői válaszért, de kicsit összeszaladtak a dolgaim az elmúlt napokban. Nem vagyok én pesszimista, a biosznál tisztában voltam az eredménnyel, tudtam is, mennyi lett, de mivel emeltről beszélünk, ezért a cél nem az volt, hogy átcsússzak - főleg négy évnyi biosz szak után -, hanem az 5ös felső határa, ami viszont nem lett meg. Ha már ilyen jól sikerült a Tükörképet beidőzítenem, akkor elképzelhető, hogy erről a névnapról említést teszek majd az első bejegyzésben. ^^ Tartogassad, nem fogod megbánni, én nagyon szeretem őket! ;)

      Igen, Sunshine-nal kapcsolatban ezt is szerettem volna érzékeltetni. Morgan egy seggfej, de mivel szeretjük a seggfejeket, őt is lehet szeretni. :D Blondie-nak meg ott van Keith, csak egy hülye merne ezek után bepróbálkozni nála. Az, ahogy elképzeltem a fiatal, Szövetséghez éppen bekerült Shinyt és Phee-t, sok hasonlóságot véltem felfedezni, ezért szerintem érthető volt, hogy segíteni próbált neki, ha egyszer sejtette, hogy a lány miken mehetett keresztül. Jim halála meg azért lett olyan, amilyen, mert mégiscsak bérgyilkosról beszélünk. ;)

      A szurkolást köszönöm, szerintem - remélem - meglett az eredménye. :)
      Puszillak,
      Riri

      Törlés
  2. Hátcijjaaaaaaaa! *o*

    Igazi író a gyerek. :') Szadista hajlamú, és még élvezi is. :') Mi lesz itt a Tükörképben? B-)
    Egyébként és támogatom az ötletet! *-*

    A fejezetről annyit, hogy nagyon olvastatja magát. *-* Csak úgy faltam a sorokat, ilyen gyorsan egy fejezetet sem olvastam még el.
    És mivel már jó pár napja nem beszéltünk (ha engem kérdezel, kb 1000 éve), a fejezet olvasással kaptam egy kis Riri momentet. :3

    Morgan máris belopta magát az agyam rossz fiúknak fenntartott szektorába, azon belül is a 'húúú, de szar pasi' részlegre. (Nem, nem vagyok fáradt...)
    Sunny tényleg másabb volt, mint most, de ez érthető. És tök jó volt más szemszögéből olvasni ezt a jelenetet. :D

    A biosz meg jó lett, tudom én! ;)

    Sok sok puszi és ölelés!

    Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátcijjaaaaaaaa! *o*
      Ja, beállok a sorba. :D Függővégek, szereplőgyilkosságok, minden szép és jó. ^^ Ne kérdezősködj a Tükörképről, úgyis tudod már, mi lesz benne. Legalábbis a nagy részét. :D Elvégre rajtad tesztelem az ötleteket. :D
      Örülök, hogy tetszett! *-* Habár ez a gyors olvasás azért is lehetett, mert a novellák nem olyan hosszúak, mint a fejezetek szoktak. Bocsi, de értem és a biosz felett döglöttem. >.< De ma legalább bepótoltuk. ;) Remélhetőleg a közép szóbelikig nem fogok így felszívódni. ^^
      Na majd kíváncsi vagyok a fangörcsödre, ha egyszer képet linkelek róla neked. Szerintem tetszeni fog az is. :D Sunny meg (mivel a nyúl alakít éppen, folyton rágondolok Sunny név alatt :'D) szerintem érthető, hogy más volt, hiszen Victor még nem volt ott neki. Tudod, a jobbik fele.

      Ölellek és puszillak,
      Riri

      Törlés
  3. Drága Riri!
    Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy mennyire piszkálta a fantáziámat, hogy mi is történhetett Londonban Shiny és Pheonix között, már csak azért is, mert imádtam ezt a könyvet és el sem tudtam képzelni pontosan melyik helyzetbe is álmodtad meg ezt a beszélgetést.
    Fogalmam sincs, hogy Morgent pozitív vagy negatív szereplőnek szántad-e, de én valamiért (talán a zöldes szemei és a barna haja miatt) pozitívnak könyveltem el magamban.
    Sunshine tényleg más volt bizonyos értelemben a mostaninál, de felfedezhetőek benne azok a jellemvonások, amik Victor mellett sokkal jobban előjöttek belőle. Fura volt arról olvasni, hogy itt gyakorlatilag alig nézett még egymásra a két főszereplőnk, kíváncsi lennék Vick emlékszik-e a fekete ruhás argentín lányra az étteremből. Sunshine harcmodorát még mindig imádom, elképsztő, hogy milyen higgadtan tudja mindezt végigcsinálni. A beszélgetése Phee-vel pedig egyszerre volt elgondolkodtató és aranyos, amiért menteni próbálta a lányt, aki önmagára emlékezteti. A mondat pedig, amit itt kiemelt Pheonixnek egy évvel később pontosan az angol lány szájából köszön vissza a Benedict családi vacsin Miamiban. Biztos vagyok benne, hogy direkt csináltad, de meg kell hagyni, hogy ez egy zseniális ötlet volt.
    Amikor megláttam a Cry Me A River címet, igazi JT fanként egyből a Britney Spearsnek írt klasszikus jutott eszembe, és bár elindítottam a Michael Bublé féle verziót sajnos az én fejemben Timberlake sokkal kitartóbban énekelt. :D
    Azt kell mondanom, hogy ezek a novellák kifejezetten jók több okból is. Egyrészt, mert azt hittem, hogy lehetetlen, de mégis egyre jobban imádom tőlük a történetet, mert ezek a mellék szálak hozzátesznek egy olyan kis pluszt, ami extra varázst ad az egésznek. Másrészt pedig ezzel kicsit elhúzód a történet befejezésének időpontját. Utóbbi az én szemszögemből azért előny, mert halálosan szeretem Shiny és Vick történetét.
    Kérdésedre válaszolva én bármilyen részletre vevő vagyok a Tükörképpel kapcsolatban, mert egyre jobban mozgatja a fantáziámat. :)
    A könyveket pedig egészen addig nem ismertem, amíg nem találtam rá a blogodra. Azóta viszont Sky és Pheonix könyvét befejezetem, már csak Crystalé van félben. :)
    Az vizsgáidra pedig sokat tanultál, nem hiszem, hogy annyira rosszul sikerült volna. :)
    Szurkolok a szóbelihez és várom a folytatást!

    Millió ölelés, Gabby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabby!

      Hú, először is sajnálom, hogy ilyen későn válaszolok, de teljesen belemerültem a biosz szóbelibe, egész nap a könyvek felett rohadtam, az internettel is csak telefonon kerültem közelebbi kapcsolatba, mikor éppen osztálytársakkal rinyáltunk a tételek miatt.
      Amikor Shiny karaktere megszületett a fejemben, nem sokra rá lapoztam bele a kötetekbe, akkor hasított belém az ötlet, hogy ő és Phee már nem ismeretlenek egymás számára, nekik találkozniuk kellett, mint a Benedict család két fekete báránynak nevezhető lélektársának.
      Morgant egy seggfejnek álmodtam meg, de jószándékú seggfejnek, aki a múltja miatt össze van kötve Shinyval és Georginával, akiről még a következőkben lesz szó. És mint olyan, hármuknak közös, nem túl szép múltjuk is van, amire ketten egyáltalán nem büszkék.
      Igen, erre akartam rávilágítani, hogy bizonyos dolgok ott vannak benne, csak még nem jöttek a felszínre. Vicket pedig muszáj volt beleírnom - egyrészt mert akkor ugye ő is ott volt -, de még olyan szemszögből, amiben ők ketten közömbösek egymás számára. Az a mondatos dolog direkt volt, ezzel utalt kettejük kapcsolatára Phee az előző fejezetben, ez köti össze őket úgy igazán. És örülök, hogy tetszett! :)
      Eszembe jutottál ám, mikor kerestem hozzá a youtube linket és kidobta a JT számot is, el is gondolkoztam azon, hogy ezt linkeljem-e be, de végül arra jutottam, hogy egy puccos étteremben inkább egy régebbi klasszikust játszanak.
      Örülök, hogy ennyire tetszik a novellák ötlete, nagyon jól esik ezt hallani/olvasni. Meg annak is, hogy ilyen nagyon szereted a történetet - így csak még fájóbb lesz majd az utolsó fejezet utolsó mondata végére pontot tenni. A novellák egyébként azért születtek, mert annyi ötlet jutott még közben eszembe, amiknek a cselekményhez nem sok köze lett volna, ezért inkább így építettem bele a történetbe, hogy azért más szempontból is találkozhassatok egy-egy szereplő múltjával, vagy szemszögével.
      Á, én már nagyon várom a blog nyitását, tele van a fejem a két főszereplővel, meg minden mással, teljesen be vagyok zsongva. :D
      Ó, én szerencsétlen Crystalt annyira nem bírtam, talán azért, mert a másik két történettel ellentétben neki valahogy minden simán ment, miután rájött, micsoda is valójába. Túúl simán. De erről majd egy bizonyos szőke hacker többet nyilatkozik... ;)

      A drukkolást köszönöm, szerintem - remélem - jól sikerült, az egyik legkönnyebb tételbe tudtam belehúzni. A folytatással pedig igyekszem, ma már írtam hozzá valamicskét. ^^

      Ölellek,
      Riri

      Törlés